" A kutya az egyetlen a világon , aki jobban szeret téged, mint önmagát. " Annak, akinek egyszer valaha már volt kutyája, az többnyire élete végéig ragaszkodik a kutyatartáshoz, többé nem akar lemondani a négylábú társról. Ez történt velünk is. Szerencsés vagyok , mert olyan családban nőttem fel, ahol mindig is volt kutya, így viszonylag hamar, óvodás koromban ismerkedtem meg életem első kutyájával, egy újfundlandival, aki nyugalmával és óriási türelmével egy életre megértettette velem, hogy a kutya csak azért él, hogy hű és odaadó társa legyen az embernek. Minden kutyámnak más és más volt a jelleme, mindegyik külön személyiség volt. Nem viselkedtek mindig kifogástalanul, néha bizony bosszúságot is okoztak, de meghatóan ragaszkodtak hozzám és családtagjaimhoz. Ezért számomra nem volt kétséges, hogy a kutyák iránt érzett tiszteletem és elkötelezettségem miatt komolyan foglalkozzam velük. Végül a francia bulldog lett az a fajta, amely mellett végleg elköteleztük magunkat. Ez a fajta ragadott el minket teljesen, vidámságával, bohókás jellemével, kedvességével és odaadásával. Férjemmel úgy éreztük, hogy az irántuk érzett tiszteletünkből megpróbáljuk viszonozni mindazt az önzetlenséget, odaadást amit kaptunk , kapunk tőlük, azzal, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat nyújtani nekik, tartozunk nekik annyival, hogy a fajta nemességének a megőrzésére , az esetleges hibáik kijavítására törekedjünk. Ezáltal a célkitűzésünk az lett, hogy olyan egészséges, szép küllemű francia bulldogokat segítsünk a világra, akikkel a lehető legharmonikusabb, legboldogabb kapcsolatban élhetnek új gazdáik. Fontosnak tartjuk a minőséget mind egészségileg, mind pedig küllemben. Kölykeink 8 hetes korban kerülhetnek új otthonukba, származási lappal, chip- el, a szükséges oltásokkal és féregtelenítéssel. Az új tulajdonossal adásvételi szerződést kötünk, és egy év egészségügyi garanciát adunk. Aki most először találkozik a francia buldoggal, azt természetesen gondozási és nevelési útmutatóval látjuk el. Amikor azt látjuk, hogy egy gazdi és kutyája együtt sikereket érnek el, akkor azt mondjuk, elértük a célunkat. Ebben a legnagyobb segítséget a Mona- Corsa kennel alapítójától és tulajdonosától , Szőcs Mónikától kaptuk, neki köszönhetjük Happyt és Diort, akikkel megalapozhattuk a kennelünket. Zeitler Enikő (MEOE által elismert okleveles tenyésztő) __________
" Végre hazaérsz. A kutyád a nyakadba ugrik. - Hol jártál eddig? Olyan sokáig voltál! - Hiányoztál! Hiányoztál! Hiányoztál! - Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! - Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém? Nekem hoztad! - Jujj, hadd nyaljalak gyorsan fülön! - Hmm, most egy kicsit megrágcsálom a kesztyűd, jó? - De jó! Itthon vagy végre !!! " Aki elmosolyodik, amikor ezeket a sorokat olvassa, annak egyszer már biztosan volt kutyája. Én nem voltam ennyire szerencsés, mint a Feleségem, sokáig nem volt lehetőségem közelebbről megismerkedni a kutyákkal. Ma már sajnálom azt az időt, ami kimaradt az életemből, és ma már nem tudnék lemondani a boldog gazdi szerepéről. Először, a Feleségem által szembesültem azzal a ténnyel, hogy a kutya nem " csak egy kutya", hanem tulajdonképpen az ember igazi társa is lehet. Az első kutya- barátságot Jessica- val, a magyar vizslával kötöttem, akivel némi hatalmi harc megvívása után igazi jó barátságban lettünk. Hihetetlen volt a számomra, hogy mekkora intelligencia, és mennyi empátia van egy kutyában. Kevés idő, és duzzogás elteltével, már reagált a kézjeleimre, értette a mozdulataimat, a hangsúlyomat,feltételek nélkül elfogadott gazdájának. Beláttam, hogy az a kutya, amelyik sok idő tölt az ember társaságában, valóban igazi társsá válik. Valaki azt mondta : A legtöbb kutyatulajdonosnak hosszas tanulás után sikerül elérnie, hogy engedelmeskedjen a kutyájának. Ez velem is így történt! A francia bulldogokat talán még több empátia és odaadás jellemzi, mint más fajtát. Olyat láttam, amit előtte el sem tudtam képzelni. Dior megbetegedett és fájdalmai voltak, de akkor sem magával hanem velem törődött, még akkor is igyekezett a kedvemben járni. Hihetetlen volt, megérezni mennyire nekünk szentelik az életüket, és mennyire képesek kifejezni az érzéseiket. Amikor Happy először kismama lett, mennyire igényelte a segítségünket, és a jelenlétünket, mindezt olyan szintű kommunikációval fejezte ki, amivel addig sosem találkoztam. Az ilyen pillanatok kihagyhatatlanok az életünkből, ma már nem tudnám elképzelni a mindennapjainkat kutyák nélkül. Az ilyen és ehhez hasonló élményekben kívánom, hogy legyen része mindenkinek!
Zeitler
György |